Többet betegek a fizikai dolgozók, mint a szellemiek
Betegállományban kétszer olyan hosszú időt töltenek a fizikai dolgozók, mint a szellemiek. Ugyanakkor a vállalat mérete is befolyásolja a távollétet: minél nagyobb a létszám, annál több a betegség miatt kieső napok átlagos száma.
A versenyszférában 2016-ban összességében a hivatalos munkanapok 14,1%-ában nem dolgoztak szabadság, betegség, igazolt vagy igazolatlan távollét miatt. A betegség miatti távollét hossza ugyan 2011-hez képest nőtt, ám nagyobb időszakot figyelembe véve csökkenő tendenciát mutat. A munkarend szerint teljesíthető munkanapok és az ezeken ténylegesen teljesített munkaidő között 2016-ban átlagosan 39,1 nap különbség volt a megfigyelt körben, azaz ennyi napot töltöttek távol munkahelyüktől a munkavállalók - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséből.
Az életkortól mind a szabadság, mind a betegség miatti távollét hossza függ: a szabadságon eltölthető idő hossza a munkaviszonyban töltött idő hosszával együtt nő, mint ahogy az életkor előrehaladtával a betegség miatti távollét is gyakoribbá válik. Ugyancsak lényeges tényező a nem, mivel jellemzően a nők veszik igénybe a gyermekek betegsége idejére járó táppénzes időt, illetve a gyermekek után járó pótszabadságot.
A végzett munka típusa a végzettséggel áll szoros kapcsolatban, mivel a megterhelő fizikai munka növeli a foglalkozási betegség miatti távollét esélyét, de a fizikai munkakörben dolgozókat a szellemieknél jóval nagyobb valószínűséggel érheti ugyancsak táppénz kényszerű igénybevételével járó baleset.
Ahol igazán jelentős a különbség a két csoport között, az a betegállományban töltött idő átlagos hossza. Az ilyen okból kieső munkanapok száma a fizikaiaknál közel kétszerese volt a szellemi munkakörben dolgozókra jellemzőnek.
portfolio.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja