Több cég is kifizettetné a munkavállalóival a munkaidőkeretben le nem dolgozott órákat
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint vannak cégek, melyek felajánlották a munkavállalóknak, hogy hathavi részletben kamatmentesen törleszthetik a tartozásukat.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint több tucat autóipari, gépipari és elektronikai cég arra készül, hogy a rabszolgatörvényként emlegetett 2018 végi törvénymódosításra hivatkozva kifizetteti dolgozóival azokat a munkaórákat, amiket a koronavírusjárvány korlátozásai, majd az egyre súlyosbodó alkatrészhiány miatti gyárleállások következtében nem tudtak velük ledolgoztatni – írja a Népszava. A legtöbb dolgozón 80-100 ezer forintot akarnak behajtani, de olyan is akad, akitől 600-800 ezer forintot követelhetnek – mondta a lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, hozzátéve, hogy 10 ezer dolgozót érinthet a probléma. A cégek tavaly áprilistól júliusig egyoldalúan vezethettek be 2 éves munkaidőkeretet, vagy meghosszabbíthatták a meglévőt, a cégek pedig százával éltek a lehetőséggel, ezek a munkaidőkeretek pedig a az elkövetkező hónapokban járnak majd le.
„Már most látszik, hogy a munkaidőkeretek kifutásáig nem fogják tudni ledolgoztatni a pandémiás és alkatrészhiányos időszak mínuszóráit. Sokaknak legalább 16 órája van mínuszban, de van, akinek 350 is. Utóbbi kéthavi munkaidőnek felel meg. Van, ahol azzal próbálkoznak, hogy ezeket a mínuszokat tovább görgessék a következő munkaidőkeretbe. Számos vidéki autóipari fellegvárban viszont azt állítják a dolgozóknak, hogy pénzzel tartoznak a vállalatnak. Két cégnél „nagylelkűen” azt is felajánlották a munkavállalóknak, hogy hathavi részletben kamatmentesen törleszthetik a tartozásukat” – mondta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
László Zoltán hozzátette, hogy mindkét lépés törvénytelen. A törvény szerint a munkaidőkeret végén ki kell fizetni a többletórákat, a mínusz órákat pedig a cégnek le kell nullázni. Ha nem tudja ledolgoztatni őket, el kell számolnia veszteségként.
„Nem a dolgozó hibás azért, mert nem tudtak neki munkát adni. Amiatt nem lehet senkit sem adósságba verni, ha betartotta a munkaszerződését, és azt tette, amit a cég vezetése mondott neki. Nem a dolgozó tartozik a cégnek pénzzel, hanem a cég tartozik a dolgozónak munkával” – jelentette ki.
László Zoltán elmondta: vannak olyan cégek is, melyek fordított helyzetben vannak, és mivel egyszer sem álltak le a járványidőszak alatt, rengeteg pluszóra keletkezett, ezt viszont nem minden cég szeretné kifizetni, ezért „lepihentetik” ezeket az órákat az alkalmazottakkal.
Népszava
fotó: pexels
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Egy hónapban 30 napból 28-at dolgoztak a vendégmunkások - lesz változás a magyar munkajogban? 4 hónapja
- 5+2 dal a munkáról 4 hónapja
- Munkaidő kisokos 4 hónapja
- Nőtt a törökországi munkanélküliség 5 hónapja
- A munkáltató csökkentheti a munkaidőmet 16 év után? 5 hónapja