Szeptember végéig lehet pályázni a kerékpárosbarát munkahely címre
Jelenleg hét település és négy cég vagy közintézmény viselheti, az új kiírásban tavalyi biciklis fejlesztéseik, szemléletformálási erőfeszítéseik alapján mások is kiérdemelhetik a Kerékpárosbarát elismeréseket. A pályázatokat szeptember végéig lehet benyújtani, az eredményhirdetés novemberben várható - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Aki biciklizik, annak sem tankolnia, sem parkolnia nem kell, és megússza a dugóban veszteglést. A rendszeres testmozgás fitten tart, ha az autó sofőrülése helyett ülünk nyeregbe, a tisztább levegővel, csendesebb utcákkal a többiek egészségéért is tekerünk. Rövidebb utazásokhoz nemigen találni olcsóbb és gyorsabb megoldást a bringázásnál. A folyamatos hálózatfejlesztéseknek köszönhetően egyre biztonságosabb pedálozni. Elektromos rásegítésű kerékpárt akár állami támogatással is vásárolhatunk, így nehezebb terepen is kényelmesebb lehet a kerekezés - sorolja az érveket a minisztérium.
Az elmúlt évek forgalomszámlálási adatai szerint egyre többen látják be, hogy biciklizni jó. Nyáron és a hétvégéken kétszámjegyű mértékben bővült a kerékpárral kirándulók száma. Újabban a dolgos hétköznapokon is kimutathatóan többen gurulnak önerőből munkába vagy iskolába. A települések és munkaadók közvetlen intézkedésekkel sokat tehetnek a környezetbarát közlekedési mód népszerűsítéséért.
A Technológiai és Ipari Minisztérium 2022-ben is erre ösztönöz a tizennegyedik alkalommal meghirdetett "Kerékpárosbarát" pályázatokkal. A kitüntető címeket azok érdemelhetik ki, akik tavalyi ténykedésükből a leginkább példamutató, mintaadó kerékpáros kezdeményezéseket és fejlesztéseket tudják felmutatni.
A "Kerékpárosbarát" címre község, nagyközség, város, megyei jogú város és fővárosi kerület kategóriákban pályázhatnak a települések. A munkahelyek közül sajátjaikkal versenyeznek a multinacionális vállalatok, a nagyvállalatok, a kis- és középvállalkozások és a közintézmények - ismertette a TIM.
A bringabarát jó gyakorlatokról készült összeállításunkat itt olvashatja.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 5 napja
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja