Nyári HR vezetői interjúk: Közös élmények és a vitorlázás jelent feltöltődést - Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója
Hogyan kapcsolódik ki, töltődik fel, mit olvas és milyen kihívásokra készül a pihenés után? Ezeket a kérdéseket tettük fel sorozatunkban HR vezetőknek. Sorozatunk második részében Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR igazgatója válaszolt, aki szerint a közeljövő HR feladatai közül a kreatív employer branding és a megtartás lesz elsődleges.
Megy-e nyaralni, hogyan töltődik fel?
Igen, részben már voltam is nyaralni, de még lesz folytatás az iskolai nyári szünet ideje alatt, hogy minél több közös nyári élményünk legyen a lányommal.
Számomra a Balaton, a vitorlázás jelent olyan kikapcsolódást, ami igazán feltölt.
Mit olvas? Ajánljon valamilyen szakmai irodalmat, amit olvasni tervez vagy az elmúlt időszakban olvasott?
Szabi alatt nem szoktam szakirodalmat olvasni, kivéve rövidebb cikkeket, de most idén tettem egy kivételt és jobban belemélyedtem a Bridge Budapest Legacy Leadership tanulmányába. Ez a téma különösen fontos számomra, személyesen és a Dreherben a vezetői csapattal is igyekszünk ilyen értékek és eszmeiség mentén működni.
Kedvenc szabadidős olvasmányom mostanában pedig Delia Owens - Ahol a folyami rákok énekelnek c. könyve volt (szigorúan a könyv és nem a film!). Nem csak a cselekmény és a karakterábrázolások miatt tartom jónak, hanem szakmai szempontból is érdekes a befogadás/elfogadás hiányának, és a különbözőséggel kapcsolatos lehetséges emberi reakciók széles tárházának értő bemutatása.
Mit gondol, mely folyamatok lesznek hatással leginkább a szervezeti működésre HR szempontból az év további részében?
Azt gondolom, hogy ez továbbra is a munkaerőhiány. Erre rövid távon kreatív employer branding és toborzási, valamint megtartást célzó megoldásokkal érdemes válaszolnunk, közép- és hosszútávon pedig a re/upskilling és a vonzó vállalati kultúra fejlesztése kerülnek előtérbe.
Milyen területen kell egy HR vezetőnek fejlődnie, hogy tartani tudja a lépést? Mit tervez tanulni a következő időszakban?
Szerintem ez a terület a mérhetőség, a hangsúlyosabban adatalapú HR működés lesz. Én egy ideje már belevetettem magam a témába és szeretném még tovább is fejleszteni magam.
Sorozatunk előző részében Feket Balázs, az ALTEO HR vezetője válaszolt.
Nyitóképen Kreiter Éva
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja
- A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül 1 hónapja
- Felmérés: Jelentősen javítja a dolgozók teljesítményét a közös kávészünet 1 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság? 2 hónapja
- Milyen előnyei vannak a picker botoknak? 2 hónapja
- Kiegészítők választása a masszázsmedencéhez 2 hónapja
- Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat 3 hónapja
- Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla 3 hónapja