Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak
A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson, de csak egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkahelyeken - mondta Zöld-Nagy Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, a veszélyes anyagok kezeléséről rendezett szakmai konferencián.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: elsősorban a munkáltatók feladata és felelőssége a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkahelyek kialakítása, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben a munkavédelmi hatóságnak kiemelkedő szerepe volt a munkahelyi balesetek csökkenésében.
A munkabalesetek száma 1994-ben meghaladta a 92 ezret, míg 2023-ban mintegy 20 600 volt, a foglalkoztatottak számának jelentős emelkedése mellett. Ugyanebben az időszakban a halálos munkabalesetek száma 596-ról 62-re csökkent - ismertette.
A foglalkoztatás bővülése, az új vállalkozások, új foglalkoztatási formák és új típusú veszélyforrások megjelenése miatt megváltoztak a munkavállalókat érintő kockázatok, így 2024 új kihívásokat is hoz - hívta fel a figyelmet Zöld-Nagy Viktória a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontjának konferenciáján.
A helyettes államtitkár jelezte, a hagyományos munkavédelmi szemlélet egyre kevésbé alkalmazható a korszerű technológiáknál, a technológiai ismeretek megléte már elengedhetetlen a kockázatok meghatározásához.
Kitért arra, hogy a munkavédelmi megközelítés egyre inkább elvárás a fejlesztőktől is. Nem elég megalkotni az új terméket, módszert, anyagot, be kell építeni a biztonságot és az egészségvédelmet - fogalmazott. A veszélyes, de különösen a rákkeltő anyagokkal történő érintkezés korlátozása érdekében az uniós, nemzeti és ágazati szintű határérték-csökkentések és ezek hatósági ellenőrzése, valamint a helyes gyakorlati megoldások megismertetése hozzájárul a munkavállalók egészségének megőrzéséhez - tette hozzá.
Kiemelte:a gazdaság, az ipari termelés élénkülése miatt a munkáltatókra és a munkavédelmi hatóságra is több feladat vár. Érvényt kell szerezni a munkavédelmi előírásoknak, a dolgozók hatékony védelmének; a jogszabályok, a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása és betartatása eredményezheti a munkakörülmények javulását - fejtette ki.
Zöld-Nagy Viktória elmondta: a munkavédelmet érintő új kihívások miatt új támogatási programot is indítanak a második fél évben, aminek célja a szervezett munkával összefüggő balesetek és megbetegedések, illetve a munkaképtelenség bekövetkezésének megelőzése a munkavállalók egészségét és biztonságát szem előtt tartó munkafeltételek biztosítása, fejlesztése révén.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 6 napja
- Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt 1 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete