Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben
A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a globalizáció, a technológiai fejlődések, valamint a demográfiai változások a munkaerőpiacon mind jelentős hatást gyakorolnak a vállalatokra és ezzel együtt a humán erőforrás területen dolgozóknak is újabb és újabb nehézségekkel kell szembenézniük.
Z generáció a munkaerőpiacon
Egyedülálló helyzet áll fenn a munkaerőpiacon napjainkban - írta meg a Pénzcentrum-, hiszen számos generáció dolgozik együttesen, amely kihívásokat tartogat magában mind a különböző életkorú alkalmazottak alkalmazkodóképességét, mind pedig az eltérő munkakultúra elvárásokat illetően. Míg az Y generáció, más néven a milleniumi generáció tagjai jellemzően már menedzsmenti, vezetői pozíciókat is betöltenek akár, addig a Z generációs munkavállalók még most kezdik bontogatni szárnyaikat a munkaerőpiacon.
Hozzáállásuk és elvárásaik ugyanakkor nagyban megegyeznek, hiszen a távmunka lehetősége, a munka és magánélet egyensúlya, valamint a kollaboratív munkavégzés mindkét korosztály számára kardinális kérdés. Ugyanakkor a Z generációs fiatalok függetlenebbek, elkötelezettek a sokszínűség és a társadalmi fenntarthatóság iránt, így ennek megfelelően keresik azon munkahelyeket, melyek tükrözik az előbbi értékeket.
Mesterséges intelligencia, avagy pótólható az emberi munka?
A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be a munkaerőpiacra 2023-ban, ezzel új lehetőségeket megnyitva a munkavállalók előtt. Várhatóan ez a tendencia 2024-ben tovább folytatódik, újabb mesterséges intelligencia alapú szoftverek megjelenésével.
Ugyanakkor az MI (mesterséges intelligencia) térnyerése felveti a kérdést, mi szerint helyettesíthető az emberi munka? Habár a MI vezérelt asszisztensek rendkívül hasznosnak számos munkafolyamatban, ezáltal növelve a munkavégzés hatékonyságát, ugyanakkor stratégiai döntések meghozatalára alkalmatlanok és emberi döntésekre hagyatkoznak.
Fontos kiemelni, hogy az MI megfelelő alkalmazása rendkívül módon növelheti a hatékonyságot a munkaerőpiac számos területein - mint az ügyfélszolgálat, HR, gyártás és logisztika, informatika, oktatás, marketing és értékesítés -, azonban a megfelelő alkalmazhatóság érdekében képzések elsajátítását igénylik a munkavállalói oldalról a Morgan Stanley szerint. Mindazonáltal a mesterséges intelligencia csupán helyettesítheti, de nem pótolhatja az emberi munkaerőt.
Munkavállalói elégedettség támogatása
Az alkalmazottak elégedettségét napjainkban már nem csak fizetésük mértéke határozza meg. 2024-ben egyre nagyobb jelentőséggel bír a Cafeteria alapú juttatási rendszerek biztosítása, a távmunka vagy hibrid munkavégzés lehetősége, valamint a folyamatos képzési és fejlődési lehetőségek. A teljesítményalapú bérezés, illetve a támogató munkahelyi kultúra is motiváló tényezőként hatnak a munkavállalói elégedettség esetében. A Z generáció munkaerőpiaci belépésének következményeképpen pedig a munkavállalói sokszínűség, valamint az elfogadás is nagyban befolyásolják a munkahelyi légkört, ez által pedig az alkalmazottak elkötelezettségét és a vállalatokon belül felmerülő fluktuációt is.
A különféle juttatási rendszerek átláthatósága, valamint kezelése ugyanakkor gyakran nehéz feladatnak bizonyulhat, melyben nagy segítségére szolgálhatnak a HR szakembereknek az automatizált HR információs rendszerek, melyek a humán erőforrás területen nagyban megkönnyíthetik a munkafolyamatokat.
HR információs rendszerek és az automatizáció
A hatékony HR munkafolyamatok kezeléséhez napjainkban már elengedhetetlen egy könnyen alkalmazható, átlátható, automatizált HR szoftver alkalmazása, mint a Piramis™ HR szoftver. Segítségükkel többek között a munkabérek adminisztrációja, bérváltoztatások eszközölése, juttatási rendszerek kezelése áttekinthetőbbé válik. Mind e mellet a szabadságolások kezelése, illetve a munkáltatói igazolások kiadási is leegyszerűsödik használatukkal. Ennek köszönhetően a humán erőforrás területen dolgozó munkavállalók több időt fordíthatnak a stratégiai döntésekre és hatékonyabban láthatják el mindennapos munkafolyamataikat.
Összegezve, a 2024-ben a munkaerőpiacon érdemes figyelmet fordítani egyrészt a mesterséges intelligencia fejlődésére és térnyerésére, a Z generációs fiatalok munkaerőpiaci elvárásaira, az alkalmazotti elégedettség növelésére aktuális megoldásokkal, valamint az automatizált HR szoftverek növekvő jelentőségére.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk
- A HR technológiai trendjei: Milyen új technológiák formálják át a HR területet a közeljövőben? 6 napja
- Ezért használja titokban sok dolgozó az AI-t 6 napja
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 1 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 1 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 1 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 1 hete
- Z-generációs álommeló - most bárkiből lehet utazási influencer 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete