Így lehet zöldebb a bérszámfejtés
Akárcsak a könyvelés, a bérszámfejtés is egy rendkívül fontos feladat egy cég életében, ahol alkalmazottak is vannak. Elvégre minden hónapban határidőre meg szeretnék kapni a szerződésben szereplő munkadíjukat. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha ezek az összegek számfejtésre kerülnek az előírásoknak megfelelő módon.
A precíz, minden elvárásnak megfelelő bérszámfejtés Budapest cégeinek is elérhető. Csak azt kell átgondolni, hogy melyik konstrukció a legideálisabb megoldás, a házon belüli vagy a házon kívüli verzió. Az első esetben saját bérszámfejtőt alkalmazunk, a másodikban pedig a feladatot egy külsős cégre bízzuk. Bárhogy is legyen, vannak olyan praktikák, amikkel környezetbarátabbá tehetjük a dolgot.
Papírnyomtatás helyett digitális dokumentumok
Amikor sor kerül a bérszámfejtésre, akkor utána minden dolgozó kap egy hivatalos dokumentumot, ami fontos adatokat tartalmaz. Többek között például azt, hogy abban a hónapban hány órát dolgoztak, hány napot voltak szabadságon, mennyi táppénzt és fizetést kaptak. Ez rengeteg papírt jelent, különösen akkor, ha nem egy kisebb cégről van szó, ahol legfeljebb 20-30 ember dolgozik, hanem nagy multicégekről. Ott akár több száz is lehet a munkavállalók száma. Sok helyen, ahol odafigyelnek a környezetvédelemre, ezeket a papírokat nem nyomtatják ki, hanem digitális formában küldik át az alkalmazottaknak.
Környezetkímélő közlekedés
Sokszor a bérszámfejtés Budapesten és más városban is házon kívül történik, azaz a cégek egy külsős irodára bízzák a feladatot. Ilyenkor szükség lehet a különböző dokumentumok, igazolások és egyéb hivatalos iratok bemutatására. Szerencsére már ehhez sem feltétlenül kell mindent kinyomtatni, hiszen emailben is át lehet küldeni egymásnak.
Előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva mégis nyomtatott formában van szükség a papírokra. Ha a bérszámfejtő iroda megközelíthető távolságban van, akkor autó helyett, mehetünk biciklivel vagy akár rollerrel is. És persze a gyaloglás is egy környezetkímélő megoldás, amivel a napi mozgást is letudhatjuk.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk
- Új trend: bérszámfejtés mellett a HR-folyamatok kiszervezése 2 hónapja
- Három cég a milliárdos bevételi sávban - változatlan a sorrend az élen a kiszervezett HR és bérszámfejtési szolgáltatásokkal foglalkozó legnagyobb cégek körében 3 hónapja
- Így hatnak a 2024-es törvényi változások a bérszámfejtésre 4 hónapja
- Új alapokra helyezné a foglalkoztatást a NAV fejlesztése 4 hónapja
- A HR-Face Kft. harmadik alkalommal kapta meg a tripla A minősítést 8 hónapja
- Hogyan befolyásolja a munkavállalói élményt a bérszámfejtés outsourcingja? 1 éve
- Felforgatta a bérszámfejtést az új Mt. 1 éve
- Ezek a legnagyobb bérszámfejtő cégek - itt a toplista! 1 éve
- Jogosan kaptam-e csökkentett fizetést táppénz után januárban? 2 éve
- A bérszámfejtés kiszervezése szinte mindenkinek megérheti 2 éve
- mint karmesternek a kotta 2 éve