Tizenegy éve nem emelkedett a tűzoltók alapilletménye
Hamarosan perre mennek az elmaradt túlóradíjakért is.
Nem elég, hogy tizenegy éve nem emelték a tűzoltók alapilletményét, a munkaidőkeretük alapján szerintük évente 416 órát ingyen dolgoznak. Most bírósághoz fordulnak, mert a kormány nem akar ezen változtatni - írja a Népszava.
Noha a tűzoltókat képviselő szakszervezet szerint legalább 1500 hadra fogható szakember hiányzik az állományból, s évek óta csökken az új belépők száma is, nem látszik a kormányzati szándék a változtatásra. Évek óta hiába kérik a Belügyminisztériumot, állapítsa meg a féléves munkaidőkeretükön belül ledogozott túlóra mennyiségét, s azt fizessék is ki nekik a törvény szerinti emeltebb díjazással, a tárca arra hivatkozik: uniós irányelveket követ.
A 48 órás munkakeret ellenére teljes foglalkoztatásban mindenki csak heti 40 órára van bejelentve papíron, hivatalosan, vagyis hiába dolgozik a gyakorlatban ennél 20 százalékkal többet, nem mehet hamarabb nyugdíjba a ledolgozott pluszmunka alapján.
Ezt korábban korkedvezményes nyugdíjjal kompenzálták, ezért mehettek el az ötvenes éveik derekán nyugállományba a tűzoltók, s kaptak esélyt ara, hogy új szakmát tanuljanak, s egy második karrierívvel záruljanak le az aktív éveik. A korkedvezményes nyugdíjat azonban eltörölték, így a ledolgozott pluszmunka ilyen szempontból is elveszett.
Ráadásul nem kapnak érzékelhető anyagi ellentételezést sem a heti plusz nyolc óráért. Logikusan ez negyven plusz nyolc elosztásban kellene megjelenjen, de a Belügyminisztérium szerint a plusz nyolc óráért is ugyanolyan díjazást jár, mint a negyvenre – miközben másokat a túlóráért ötven százalékkal magasabb bér illet meg.
Ha csak a 48 órás munkaidőnket nézzük, 416 órát ingyen dolgozunk egy évben, ráadásul ha ezen felül plusz munkát vállalunk, nagyjából annyi órabért kapunk, mint a diákmunkások többsége – Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke.
Hozzátette: hiába kérik a tárcát, hogy változtasson ezen a felálláson, így hamarosan bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Hosszú, nyolc-tíz éves perre készülnek, amelynek a végén vélhetően nemzetközi bíróság dönt majd az ügyben, de úgy számolnak, hogy akkor visszamenőleg is megkapják majd jogos járandóságukat.
A Belügyminisztérium szerint azonban a munkaidőkereten belüli túlmunka nem értelmezhető, a kifizetésre a jelenlegi jogszabályi keretek között nincs lehetőség, az az általános munkajogi szabályokkal is ellentétes lenne.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 2 hete
- Elrendelhet a munkáltató kötelező túlórát? 1 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Hiába tölt több időt munkával a munkamániás, mégsem jobb a teljesítménye - kiderült, hogy miért! 3 hónapja
- Halálos kimenetelű munkabalesetet próbált eltitkolni egy férfi, szabadságvesztésre ítélték 3 hónapja
- Szlovéniában sztrájkba lépnek a török munkások 4 hónapja
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 4 hónapja
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- Egy hónapban 30 napból 28-at dolgoztak a vendégmunkások - lesz változás a magyar munkajogban? 4 hónapja
- Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el három embert 4 hónapja