Távozik a MÁV vezérigazgatója, Keresztes Péter érkezik a helyére
Keresztes Pétert, a MÁV-HÉV vezérigazgatóját nevezték ki a MÁV-Start élére 2021. december 1-jétől, a korábbi vezérigazgató, Kerékgyártó József közös megegyezéssel távozott a MÁV-Start és a MÁV VAGON éléről - közölte a MÁV.
A MÁV-HÉV vezérigazgatói pozícióját Nagy Gábor gépészmérnök látja el 2021. december 1-jétől, a MÁV VAGON Vasúti Jármű Gyártó és Javító Kft. ügyvezető igazgatója Stánicz János lett a termelési igazgatói feladatok ellátása mellett 2021. november 23-tól - olvasható a közleményben.
A MÁV-Volán-csoport célja az elővárosi és a távolsági vasúti személyszállítás további erősítése és fejlesztése. A feladatok végrehajtása érdekében a MÁV-Start 2021 májusában jelentette be, hogy a vasúti gördülőállomány-fejlesztés stratégiai céljainak megvalósításához a járműgyártási tevékenység és az ahhoz kapcsolódó járműtervezés, valamint egyes fővizsgákkal, nagyjavításokkal és teherkocsi javítással kapcsolatos feladatok 2021. október 1-jétől a MÁV VAGON tevékenységi köréhez tartoznak.
A leányvállalatok tevékenységének átstrukturálása az első jelentős lépés annak érdekében, hogy a MÁV-Start a MÁV-Volán-csoporton belül tiszta profilú vasúti személyszállítási társaságként működjön - közölte még a MÁV.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Köves Slomóékhoz kerülhet a Veres Péter Gimnázium 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Provident Pénzügyi Zrt. élén 3 hónapja
- Változások az OTP-pénztárak vezetésében 3 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 3 hónapja
- Jubileumi HR konferencia a Debreceni Egyetemen 5 hónapja
- Hamarosan leköszön a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója 6 hónapja
- Szelídültek vagy vadabbak lettek az informatikusok bérigényei? 6 hónapja
- Új vezérigazgató az EY Magyarországnál 6 hónapja