kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Tájékoztató honlappal segíti a digitális készségek elsajátítását az IVSZ

Az oldalon számos térítésmentesen igénybe vehető kurzus megtalálható.

Az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége közreműködésével létrejött egy gyűjtőoldal digitaliskeszsegek.hu címen, hogy segítsen megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készségeiket - közölte az MTI-vel kedden a szövetség. Az IVSZ a "Koalíció a digitális készségfejlesztésért és munkahelyekért" magyarországi koordinátoraként azért is látta szükségesnek egy ilyen szolgáltatás elindítását, mert az uniós Digital Decade kutatás eredményei alapján Magyarországon a felnőtt lakosság mindössze fele rendelkezik csak alapszintű digitális készségekkel. Ez jelentősen elmarad az uniós átlagtól, és a 80 százalékos uniós célkitűzéstől, amelyet 2030-ig kellene elérni - emelték ki. Közölték: a digitaliskeszsegek.hu oldalon számos térítésmentesen igénybe vehető kurzus megtalálható. A DigitalTech EDIH kurzusai például a kkv-k vagy a közszféra szervezeteinek munkavállalói számára elérhetők. A LevelUp - jellemzően angol nyelvű - képzései minden érdeklődő számára nyitottak, tették hozzá. A weboldalon a képzéseken kívül az oktatáshoz kapcsolódó pályázati lehetőségeket, készségfejlesztéssel kapcsolatos híreket, stratégiákat is rendszeresen közzétesznek - áll a közleményben.

 

MTI

  • 2024.06.03Projektmenedzsment képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A svájci cégek 30 ezer embernek adnak munkát Magyarországon

Magyarország növekvő gazdasági teljesítménye és versenyképes adórendszere jó üzleti környezetet kínál a Svájcból érkező vállalkozásoknak,... Teljes cikk

A hét végén rendezik meg az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjét

Május 31-én és június 1-jén rendezik meg a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) döntőjét a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ)... Teljes cikk

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank... Teljes cikk