Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az NGM és a Joint Venture Szövetség
A növekedés helyreállítását és a 4 százalékos GDP-emelkedést nevezte a kormány 2024-es céljának Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) budapesti díjátadóján. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a szövetség közös, az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében közölték: stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a minisztérium a szövetséggel.
A tájékoztatás szerint a közel 40 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség szombaton harmadik alkalommal rendezte meg nagyszabású, "Companies for the Future Award" nevű gálát, ahol a fővédnök, Nagy Márton megköszönte a vállalkozók elmúlt évben tapasztalt erőfeszítéseit, hiszen 2023 egy nagyon nehéz év volt. Ennek ellenére sok vállalkozás fejlődött és megtartotta a munkavállalóit. Hangsúlyozta: a kormány célja az infláció sikeres visszaszorítását követően, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést és 4 százalékos GDP-emelkedést érjen el a magyar gazdaság.
A kormány abban segíti a vállalkozókat, hogy a növekedésnek ne legyen akadálya, azaz megfelelő mennyiségű és árú energia, munkavállaló és finanszírozás álljon rendelkezésre. Ez utóbbiban jelentős szerepe van a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramnak, a Széchenyi Kártya Programnak és a bankokkal való együttműködésnek is, amely eredményeképp, letörve a kamatokat, olcsóbb hitelekhez jutnak hozzá a gazdasági szereplők - ismertette.
A miniszter azt mondta, február 1-jétől azt vállalták önkéntes alapon a bankok, hogy a BUBOR feletti kockázati felárat 0 százalékra csökkentik. A gazdasági növekedést a kialakítás alatt lévő GINOP Plusz program is segíteni fogja. Az NGM célja, hogy a több mint 2 milliárd eurónyi forrás minél gyorsabban a gazdaságba kerüljön, erre az intézményrendszer készen áll - rögzítette.
Nagy Márton beszédében arra kérte a vállalkozásokat, hogy váljanak hatékonyabbá, merjenek kilépni az exportpiacra, lépjenek előre a beszállítói láncokban és fejlesszék a K+F tevékenységüket, így tud a gazdaság kiugrani a közepes fejlettség csapdájából.
A miniszter arra is biztatta a vállalkozásokat, hogy osszák meg tapasztalataikat, meglátásaikat, hiszen a gazdasági szereplők azok, akik pontosan tudják, hogy mire van szüksége a gazdaságnak, ezt fogja tükrözni a kidolgozás alatt lévő iparstratégia is. Kiemelte, ezt a párbeszédet erősíti és szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Joint Venture Szövetség együttműködési megállapodása is.
A Lovardában, közel 300 cégvezető részvételével tartott rendezvényen a Joint Venture Szövetség összesen már hat kategóriában tüntette ki tagvállalatait.
A közlemény szerint a JVSZ fontos küldetése, hogy tagvállalatai jó gyakorlatainak és tapasztalatainak megosztásával támogassa a hazai vállalatok fejlődését és szélesebb körben terjessze el a példaértékű vállalati programokat. Az elismeréseket az előző évben kiemelkedő eredményeket elért, valamint a gazdaság jövőjét szem előtt tartó, felelősen és tudatosan működő vállalatok nyerhették el - tették hozzá.
A kommünikében idézték Fábián Ágnest, a JVSZ elnökét, aki azt mondta, céljuk minél nagyobb láthatóságot teremteni és minél több területen díjazni a JVSZ tagvállalatait, a nagyvállalati és a középvállalati fődíjak mellett, idén már négy különdíjra is lehetett pályázni.
"A JVSZ hazánk vezető üzleti szövetsége, a cégcsoportokon keresztül mintegy ezer céget tömörít. Tagvállalataink a teljes magyar GDP közel egyharmadát lefedik. Felelősségünk tehát, hogy erős hidat képezzünk és valódi párbeszédet teremtsünk a kormányzat és az üzleti szféra között" - közölte Fábián Ágnes.
A közlemény szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Joint Venture Szövetség egyaránt kiemelkedő értéknek tartja a párbeszédet, a vállalkozások és a kormányzat közötti kommunikáció elősegítését, a Magyarországon működő vállalatok versenyképességének növelését, a vállalatok digitalizációs fejlődésének támogatását, a zöld és fenntartható működésre történő átállás segítését, az európai uniós programok még hatékonyabb felhasználásának elérését, a generációváltás szakmai és gazdasági támogatását, a tudásmegosztást a nagy-, közép- és kisvállalatok között, valamint az etikus üzleti kultúra megteremtése érdekében történő közös fellépést. Az együttműködés további elmélyítése érdekében írta alá a minisztérium és szövetség az együttműködési megállapodást - írták.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Légiipari Szakmai Napokat tartanak a Börgöndi Repülőtéren, a kedden kezdődött kétnapos rendezvényt a Magyar Légiipari Klaszter szervezte a KTI... Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és... Teljes cikk
Akik arra születtek. címmel álláslehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat indult leendő pedagógusoknak kilenc, tanárképzést folytató... Teljes cikk
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 2 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 3 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 3 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 3 hete
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 1 hónapja