Németország: szociáldemokrata "nem" a munkaerőpiaci nyitásra
A leghatározottabban elutasították a német szociáldemokraták a koalíciós partner konzervatívok azon felvetését, hogy Németország vessen véget az Európai Unió új tagállamai, köztük Magyarország esetében érvényben lévő munkavállalási korlátozásoknak.
A szociáldemokraták álláspontját az SPD parlamenti frakciójának munkapiaci felelőse erősítette meg pénteki nyilatkozatában. Előző nap Michael Glos konzervatív gazdasági miniszter - elsősorban a szakemberhiányra hivatkozva - a németországi munkavállalás megkönnyítését sürgette az új uniós tagállamok szakemberei számára. Glos egyebek között kijelentette: meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek biztosítják a külföldi szakemberek szabad munkavállalását az új tagállamokból. A miniszter javaslatát támogatásáról biztosította több tekintélyes konzervatív politikus.
Az SPD álláspontját ismertetve ezzel szemben Klaus Brandner megerősítette, hogy pártja a korlátozások fenntartása mellett van. Mindezt elsősorban a német munkanélküliek változatlanul magas, 4 milliót meghaladó számával indokolta. A szociáldemokrata politikus úgy vélte, hogy a szakemberhiányt ésszerű munkaerő-átcsoportosítással kell megoldani. Szavai szerint a német piacon is sok az olyan potenciális szakember, aki csak esélyre vár.
Brandner véleményét támogatta több más szociáldemokrata politikus is, utalva egyebek között arra, hogy különösen az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokban magas a megfelelő képzettséggel rendelkező munkanélküliek száma.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Grafikon: A 15-64 éves foglalkoztatottak arányának változása 2010 és 2023 között 1 hónapja
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja