Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek
Oldani kell a magyar gazdaság dualitását, a Magyarországon jelen lévő külföldi és magyar tulajdonnak együtt, integráltan kell működnie - hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden konferencián Budapesten.
A tárcavezető a Versenyképességi Konferencia 2024 című kétnapos rendezvényen elmondta: a magyar, nyitott gazdaságban, erős külföldiműködőtőke-beáramlás (FDI-beáramlás) és beruházási ráta mellett duális szerkezet alakult ki. Ebben 50 százalék a külföldi tulajdon aránya, és azt kell elérni, hogy ezek ne elszeparáltan, hanem a magyar cégekkel együtt működjenek - hangsúlyozta. Megoldásként említette a hazai vállalatok termelési láncokba kapcsolódását, és azt mondta, hogy a hazai - tier1 és tier2 besorolású - első körös, közvetlen és második körös beszállítók részarányát 50 százalékra kell emelni.
Megemlítette, a magyar tulajdonú vállalatok munkatermelékenysége dinamikusan javul, a külföldi irányítású vállalatok azonban 2,5-szer hatékonyabban működnek. A hazai tulajdonú cégek térnyerése 2010-óta tapasztalható, a turizmus, vendéglátás, bankszektor, élelmiszergyártás, építőipar, távközlés területein a legjelentősebb - ismertette. A magyar vállalatok exportértékesítése jelentősen emelkedett, 2022-ben már meghaladta az összes vállalati kivitel negyedét.
Tavaly mérséklődött a beruházási aktivitás, azonban továbbra is kiemelkedő, a GDP-arányában 26,5 százalékos a magyar beruházási ráta és töretlen a külföldi működőtőke-beáramlás. A vállalati beruházásokon belül a magyar irányítású vállalatok részaránya 50-60 százalék között volt az elmúlt években.
Fontosnak nevezte, hogy minél több "nemzeti bajnok", nemzetközileg is versenyképes hazai nagyvállalkozás jöjjön létre, számuk a mostani 24-ről a 40-re nőjjön. Szükségesnek nevezte emellett 20 ezer exportképes kkv létrejöttét és a kifektetéseknek, a hazai vállalatok kifelé irányuló közvetlen tőkebefektetéseinek ösztönzését. Megjegyezte, hogy több ágazatban is eléri, sőt meghaladja a külföldre irányuló hazai kifektetések jövedelmezősége a Magyarországon lévő külföldi befektetésekét.
Fábián Gergely, az NGM iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szerint a magyar gazdaság leküzdötte a válságsokkokat és ahhoz, hogy visszatérjen a növekedési pályára, a foglalkoztatási rátát 85 százalékra kell növelni. A cél a gazdaság újraiparosítása, ahol a termékexport a GDP-arányában eléri a 100 százalékot - mondta.
A versenyképességi stratégia alapja, hogy a vállalatok maguk mondják meg, hogy mire van szükségük, a makroszemlélet helyett a mikroszintű megközelítés szükséges - mondta. A versenyképességi stratégia 1300 vállalat közvetlen vagy szakmai szervezeten keresztül közvetített szakmai javaslatából épül fel - ismertette. A stratégia alappillérei a hazai hozzáadott érték növelését szolgálják, a hazai termékek előtérbe helyezését.
Nagy Ádám, az NGM iparügyekért felelős helyettes államtitkára szerint a stratégia magja egy iparstratégia, a dokumentum 2024-től indul, nyilvánosan elérhető a kormány honlapján. Fontos érdeme, hogy koordinált keretek között meghatározza az állam feladatát. Ez erőteljesebb koordinációt jelent az ágazatokkal, a szabályozás kialakítását, az oktatás- és támogatáspolitikát, valamint infrastrukturális szükségleteket - összegezte.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 1 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 1 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 1 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 2 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 3 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 4 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 4 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja