Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP
Az új szabályok 2024. július 16-tól lesznek kötelezőek.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén módosította eljárási szabályzatát azzal a céllal, hogy megerősítse elkötelezettségét a biztonságos és befogadó munkakörnyezet biztosítása mellett, zéró toleranciával a "nem megfelelő magatartással" szemben - tájékoztatott az uniós parlament szerdán. A 473 szavazattal, 89 ellenszavazat és 53 tartózkodás mellett elfogadott eljárási szabályzat módosításának célja a munkahelyi konfliktusok és zaklatások megelőzése, valamint a jó irodavezetés előmozdítása az európai parlamenti képviselők kötelező képzése révén.
A Hogyan hozzunk létre jó és jól működő csapatot? című kötelező képzés öt modulból áll, amelyek a toborzással, a hatékony csapatirányítással - beleértve a konfliktusok megelőzését és a korai konfliktusrendezést -, a parlamenti segítségnyújtás adminisztratív és pénzügyi vonatkozásaival, valamint a zaklatás megelőzésével foglalkoznak. A kötelező képzés bevezetésének előzménye, hogy 2023 júliusában az EP vezetése konkrét intézkedésekről határozott az Európai Parlament zaklatás elleni politikájának megerősítése érdekében. Az új szabályok a júniusi európai parlamenti választásokat követő első plenáris üléstől, azaz 2024. július 16-tól lesznek kötelezőek - tájékoztattak.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 1 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 1 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 1 hete
- Hátrább az agarakkal! 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja