Ismét napirendre kerülhet december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása
Ismét benyújtotta a Munka törvénykönyvéről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatát a Jobbik, amely december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánítaná.
A karácsonyi vásárlásokat az emberek más napokra is be tudnák ütemezni, a kereskedelmi üzletek üzemeltetői pedig energiát spórolnának a zárva tartással - érvel a Jobbik a Napi.hu cikke szerint.
Az ellenzéki párt szerint a kormány soha nem támogatta a jelenlegi szabályozás megváltoztatását. Mindig az volt a Fidesz érve, hogy a munkaszüneti napok számának a növelése gyengítené a gazdaságot és a versenyképességet, de ez nem igaz - írja a Jobbik a közleményében. December 24-én kétségkívül a kereskedelemből folyik be a legtöbb bevétel, de ezen vásárlásokat az emberek más napokra is be tudják ütemezni, különös tekintettel arra, hogy az advent alatt gyakorlatilag végig – hétvégente is – nyitva tartanak a boltok.
Egy magát kereszténynek valló ország kormányának tekintettel kell lennie a magyar családok azon igényére, hogy december 24-től 26-ig együtt tudjanak lenni. December 24-e több európai országban is munkaszüneti nap, nem Magyarország lenne az első ilyen ország. Két évvel ezelőtt versenyképességi okokkal és a GDP-re gyakorolt negatív hatással indokolta a kormány, hogy nem tervezi munkaszüneti nappá nyilvánítani december 24-ét.
Hogy jelenleg melyek a hivatalos munkaszüneti napok idén, arról ebből a cikkünkből tájákozódhat.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással... Teljes cikk
Légiipari Szakmai Napokat tartanak a Börgöndi Repülőtéren, a kedden kezdődött kétnapos rendezvényt a Magyar Légiipari Klaszter szervezte a KTI... Teljes cikk
- CFD kereskedés: Egy jobb opció? 2 hónapja
- A kereskedelmi dolgozókat segítő törvénymódosítást javasolnak a szakszervezetek 2 hónapja
- Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert 3 hónapja
- Ledolgozós: szombatok, hosszú hétvégék, munkaszüneti napok 3 hónapja
- Melyik országban jár a legtöbb szabadság? 3 hónapja
- Orbán Viktor gratulált Vietnámnak a 28 millió új munkahelyhez 4 hónapja
- Jobbik: diplomás átlagbér jár a magyar pedagógusoknak 5 hónapja
- 2024 első törvénymódosító javaslata még egy munkaszüneti napot vezetne be 5 hónapja
- Amit jó, ha tudunk az öntapadó etikett címkékről 5 hónapja
- Jobbik: jövőre is lehessen hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával! 5 hónapja
- Boltzárösszesítés, avagy így alakul a december 24-ei "csiki-csuki" 5 hónapja