Ezrek vonultak utcára Dániában
Ezrek tüntettek vasárnap a dán fővárosban, Koppenhágában egy törvénytervezet ellen, amellyel a kormány eltörölne egy munkaszüneti napot.
Az ok a megnövekedett védelmi kiadások fedezése.
A megmozdulásra az ország legnagyobb szakszervezetei szólítottak fel, amelyek ellenzik az úgynevezett Nagy Imádság Napjának eltörlését, amelyet 1686 óta ünnepelnek a helyi keresztények a húsvétot követő negyedik pénteken.
A szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt a tiltakozáson, amivel ez lenne az utóbbi több mint tíz év legnagyobb megmozdulása Dániában.
Az ünnepnap eltörlését decemberben javasolta a kormány a magasabb adóbevételek miatt, hogy ebből fedezni lehessen a skandináv ország megnövekedett védelmi kiadásait az ukrajnai orosz hadművelet nyomán. A koppenhágai kabinet 2030-ig a GDP 2 százalékára emelné a védelmi költségvetést összhangban a NATO elvárásokkal. Az ehhez szükséges 4,5 milliárd dán korona (233 milliárd forintot) nagy részét az ünnepnap eltörléséből befolyó adóbevételekből finanszíroznák.
Szakszervezetek, ellenzéki képviselők és közgazdászok ugyanakkor megkérdőjelezték a javaslat értelmét. A munkaszüneti nap eltörlésének aligha lennének hosszú távú hatásai, mivel a munkavállalók más módon kompenzálnák munkaidejüket - érvelnek. A dán munkajog szerint ugyanis a fizetést és a munkaidőt nagy részben a kollektív szerződések határozzák meg a jól szervezett munkavállalói és munkáltatói képviseletek között, állami beavatkozás nélkül.
A kis parlamenti többséggel rendelkező dán kormány ugyanakkor bejelentette, hogy az ellenállás dacára is keresztül fogja vinni a vonatkozó törvényt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint az európai országok közül Dániában az egyik legalacsonyabb a munkaidő.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Immár hivatalos: 2025-ben három szombati munkanap is lesz! 1 hónapja
- Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás 2 hónapja
- Ismét utcára vonultak az uniós agrárszabályok ellen tiltakozó gazdák 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Ledolgozós: szombatok, hosszú hétvégék, munkaszüneti napok 3 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja
- Melyik országban jár a legtöbb szabadság? 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja