A teherautók és buszok vezetőinek harmada követett el szabálysértést
A teherautók és a buszok vezetőinek csaknem harmada követett el szabálysértést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (Roadpol) múlt heti országos akciójának mérlege szerint - közölte a honlapján a rendőrség kedden.
A rendőrök célzottan a nehéz-tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték a Roadpol Truck & Bus elnevezésű akcióban. Kiemelt figyelmet fordítottak a vezetési és pihenőidő, továbbá a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok betartására, továbbá a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták.
A járőrök 6964 tehergépkocsit és 670 autóbuszt ellenőriztek, és 2195 alkalommal állapítottak meg jogsértést, azonnali közlekedési korlátozást tizenegy nehéz tehergépkocsi esetében rendeltek el.
A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 189, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 208 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 181 alkalommal intézkedtek. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzésekor tíz esetben vetődött fel alkoholfogyasztás gyanúja, 370 alkalommal nem használták a biztonsági övet, 414 jármű vezetője pedig túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
Az autóbuszok esetében a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt tizenöt, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig tizenhat alkalommal kellett intézkedni. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 49 esetben nem használták a biztonsági övet, tizenheten pedig túllépték a megengedett legnagyobb sebességet.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Újabb Volán-sztrájk jöhet 4 hónapja
- Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül 5 hónapja
- Kétnapos sztrájk jön a Volánnál 6 hónapja
- A bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál szervezett sztrájkot 6 hónapja
- Kétnapos sztrájkot hirdetett a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet 6 hónapja
- Sofőr állás 8 hónapja
- Jelenléti ív 8 hónapja
- Rutinos sofőr nyerte meg idén a legjobb kamionos címét 8 hónapja
- A szakszervezet szerint körülbelül ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál 8 hónapja
- Szabálysértő a munkaidő-szabályozás? 9 hónapja
- Újra itt a BKV egymilliós ajánlata: 500 ezres bónusz jár az új buszsofőröknek 9 hónapja